MENÜ

Tojásos lágyeleség

 A lágyeleségre elsősorban a szaporodási időben, illetve a fiókanevelés ideje alatt van szükségük a madaraknak. Bár ennek hiányában is képesek lesznek a szaporodásra és az utódok felnevelésére (általában minden különösebb probléma nélkül), de a tojásos lágyeleség segítségével kicsit tudunk segíteni nekik ebben az időszakban. Ugyanakkor vannak akik szerint teljesen felesleges tojással etetni a madarakat és az szerintük amúgy is egészségtelen. Nos, a valóságban az az egészségtelen ha túlzásokba esünk. Ha túlzásba visszük az adagolását, akkor a magas fehérjebevitel agressziót okozhat. Ez az agresszió aztán lehet a párok közti vagy irányulhat akár az utódok felé is. Túlzott adagolása okozhatja még a máj felesleges terhelését, elzsírosodását is, ami természetesen nagyon egészségtelen. Tartsunk tehát mértéket, “beindításhoz” naponta maximum egyszer adjunk egy kevés tojásos lágyeleséget a normál eleség mellé kiegészítésként. Ha a kotlás megkezdődött, akkor fel kell függeszteni a lágyeleség adagolását. Ha a kicsik kikeltek, akkor már ismét adhatunk belőle a szülőknek, de vigyázva, hogy nehogy túlpörgessük vele a madarakat. Összességében azzal ha kevesebbet adunk nekik, nem okozhatunk kárt, de a túlzott adagolása mindenképpen kerülendő.

A felnőtt madaraknak időnként (még ha nincsenek is tenyésztésbe fogva), szintén adható lágyeleség. Ez különösen a tollváltás idején lehet jótékony hatású. A magas energiaigényű fajok (pl kakaduk vagy a rovarevő madarak) viszont akár egész évben is kaphatnak heti rendszerességgel belőle.

tojásA madarászok jó része a mai napig saját maga készíti a tojásos lágyeleséget a madarainak. Ez amúgy nem nagy ördöngösség, akárki képes rá még minimális szakácstudomány nélkül is. A klasszikus lágyeleség alapja a darált háztartási keksz, alaposan átfőzött keménytojás és reszelt sárgarépa. Nincs is ezzel semmi baj, megfelel a madaraknak és ehhez aztán ízlés és az igényeknek megfelelően még sok mindent lehet keverni. Azonban van egy nem elhanyagolható hátránya. Gyorsan romlik. Ha kitesszük a madarak elé, akkor 1-2 óra után a maradékot el kell távolítani. Nagy melegben az az idő inkább legyen fél óra mintsem több. Viszont ennyi idő alatt nem esznek belőle eleget, illetve ha valaki elmegy otthonról reggel, akkor nem tudja eltávolítani a felesleget.

Mi a megoldás? Szerencsére léteznek gyári készítésű, tudományos kutatások alapján összeállított lágyeleségek, igen sok cég készít különféle igényekre optimalizált tojásos lágyeleséget. Ezek minőségben és összetételben még jobbak is mint a “házikoszt” és nem is kerülnek sokkal többe. Ha netán a szükség úgy hozná, akkor ezekhez is lehet még keverni ezt-azt, persze ebben az esetben ismét érvényes lesz, hogy a maradékot el kell távolítani, nehogy megromoljon.

A gyári lágyeleségek feljavításával csak akkor érdemes próbálkozni, ha tisztában vagyunk a madarak táplálási igényeivel és tudjuk, hogy az eredeti gyári összetétel nem megfelelő. Ha viszont nem vagyunk biztosak a dolgunkban vagy nem tudjuk pontosan mire van szükség, akkor felesleges kutyulgatni.

Milyen gyártótól vásároljunk? Érdemes alaposan körülnézni és eleinte több gyártó különféle termékeit is kipróbálni mielőtt döntenénk. Ma már tényleg igen széles a kínálat, van miből választani. Csak olyat érdemes vásárolni ami az adott fajnak megfelelő. Tehát még véletlen se akarjunk mondjuk a papagájoknak adni a kanáriknak való úgynevezett színezős lágyeleségből.

 

Hasznos tudnivaló:

A lágyeleséghez a tojást egy a hazánkban elterjedt, szinte már dogmatikus nézet alapján minimálisan fél órát kellene főzni. Azonban ez így igencsak erős túlzás. A tojást ugyanis csak addig kell főzni amíg a legbelső részeken is eléri a 70 °C hőmérsékletet. Ez nagyjából 8-10 perc. Tehát ha biztosra akarunk menni és tíz percig főzzük, akkor az tökéletesen elegendő, a többi csak felesleges idő és energia pocséklás.

forrás:http://egzotikusmadarak.hu/

 

Asztali nézet